Szivattyú vásárlás szakember segítségével

házi vízmű

házi vízmű

A szomszédunkba még tavaly egy fiatal házaspár költözött,ami önmagában bárkivel előfordul, de tudni kell azt, hogy mi ugyan városban de annak egy olyan külterülethez közeli részén lakunk,amelyek határosak szőlőkkel, gyümölcsösökkel és szinte mindegyik ingatlanhoz hatalmas terület tartozik. Nekünk ez nemhogy gond nem volt, de éppen ilyet kerestünk annak idején, de az említett fiatal házaspárnak kezdetben nagy gondokat okozott nemcsak ezek az adottságok, hanem gyakorlatilag minden. Ugyanakkor egy nagyon szimpatikus társaság volt, ezért sokat segítettünk nekik, és nemcsak tanulékonyak de kreatívak is voltak és tetszetős kis birtokká tették a lakhelyűket a hozzá tartozó területtel, szőlővel, gyümölcsössel. Igazából már csak egy kisebb problémája van ami pedig a sok locsoláshoz, permetezéshez szükséges vízmennyiség tárolása, pótlása,amihez java soltam nekik egy hidrofor tartály beszerzését főleg azért is, mert szivattyuval és permetezőgépjük is volt már. Ugyan én sem vagyok egy vélrprofi ezen a téren, nekem is saját bőrőmön, káromon kellett megtanulnom mindent,amihez az internet nyujtotta a legnagyobb segítséget, mert amit csak lehetett ott szereztem be webáruházakba, de előtte azok segítségével meg is tanultam róluk amit kell. Igy azt is tudtam, hogy hidrofor szivattyuk terén egy egyik legszakmaibb társaság a szivattyuwebaruhaz.hu csapata ezért a szomszédaimat én is ide irányítottam. Nem kellett itt korábban nekem sem és mint az várható volt a szomszédnak sem hosszas utánajárásokra, telefonálgatásokra pazarolni idejüket, mert ott mindent egy helyen megtaláltak és meg is kaptak. Azóta már meg is ér- kezett a hidrofor szivattyu a szomszédhoz, be is üzemelte és használja is gond nélkül.