Hajbeültetés tartóssága

hajbeültetés

hajbeültetés

Emlékszem rá, hogy édesapám a 90-es évek elején csináltatta meg a hajbeültetést, mert nagyon zavarta, hogy az addig hosszú hullámos haja helyett felül a feje tetején már nagyon kopaszodott. Mikor már nagyon voltam, akkor mesélte, hogy sok fájdalommal járt és nem tartott sokáig míg azt vette észre, hogy az új beültetett hajszálak nem maradnak ott. Nagyon csalódott volt. Én viszont tudtam, hogy nekem is időben kell lépnem, hisz ez örökletes és én is hamar el fogok kezdeni kopaszodni. Nem voltam 30 éves mikor észrevettem, hogy elkezdődött nálam a folyamat. Tudtam, hogy számomra egy út létezik ez pedig a tartós hajbeültetés. A mai technológia már jóval meghaladja az édesapám idején használt technológiát, bár őt már nem tudtam rábeszélni, hogy csináltassuk meg közösen, valószínű sok rossz tapasztalata volt. Én viszont nagyon lelkesen készültem az első egyénre szabott konzultációra a www.hajszalhijan.hu csapatával. Lelkesedésem még nagyobb volt, mikor megláttam régi-új önmagamat a tükörben a műtét után. Elmondhatatlanul boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, tudtam, hogy így vagyok kerek egész és örültem, hogy rászántam magam, mert az új külsőmmel sokkal magabiztosabb vagyok.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>