Kaputechnika online

kaputechnikaVégre sikerült egy remek házat találnunk, ahogy mondják: Budapest vonzáskörzetében. Minden tökéletes volt – már ahogy ezt az első pillanatban gondoltuk. Mivel „lakva ismerszik meg az ember”, ez igaz volt a házra, kertre és garázsra is. Első és legnagyobb problémánkat a garázskapu jelentette, mivel a kapun alul lévő kilincset magam felé húzva kellett teljes erőből felrántani.  Törékeny alkatommal gyakran keltettem a szomszédokban nevetség tárgyát, ahogyan majdnem felemelkedtem az ajtóban kapaszkodva. Harcoltam, mint Don Quijote! Nem adtam fel! De még ez volt a legkevesebb. A pontot az i-re az tette fel, amikor egyszer nem hajoltam el időben, és a garázsajtó jól állon vágott. No, ezt már a szomszédaink sem nézhették tétlenül, egyikük előkeresett egy nevet, címet: QMW.hu – kaputechnika. A férjem már aznap felhívta őket, és napokon belül automata garázsnyitónk lett, két kulccsal, nekem és neki is. Azóta már szívesen járok ki a garázsba, mert nem kell a kapuval hadakoznom soha többé!

Ittasan a volán mögé ültem….

ittas járművezetés szabálysértésMindig kocsival járok szinte mindenhova. Amikor összejövetelekre megyek akkor vagy taxival vagy tömegközlekedéssel megyek, de ittasan sosem vezettem. Pár nappal ezelőttiig. A munkahelyemről tartottam haza mikor a gyerekkori legjobb barátom felhívott, hogy megnősül. Azt kérte sürgősen menjek oda, mert nem lehet , hogy nem koccintunk erre a jeles alkalomra. Nem is gondolkoztam annyira feldobott a hír így egyenese a pub mellett parkoltam le ahol már vártak. Többet ittam a kelletténél de nem éreztem magam beszámíthatatlannak ezért ha nem is nyugodt szívvel de beültem ittasan a volán mögé. Nagyon óvatosan vezettem haza fele, de mielőtt befordultam volna az utcámba rám villogott egy rendőrautó. Igazoltattak és a szondát is megfújatták velem. Egyből elvették a jogosítványomat és egy alapos fejmosást is kaptam. Mivel még sosem vezettem ittasan ezért két hónap eltiltást és egy komoly pénzbírságot kaptam. De megfogadtam, hogy soha többet nem ülök ittasan a volán mögé. ez volt az első és utolsó alkalom.

Vitaminok az egészségünk megóvása érdekében

Chela Ferr Forte Éppen Multivitamin Bolt webshopjában böngésztem (mert nagyon szeretem ezt a honlapot, hiszem szinte minden megtalálható itt, ami az egészséggel vagy a szépségápolással kapcsolatos), mikor találtam egy olyan menüpontot, hogy „Akciós vitaminok”. Természetesen nagyon felvillanyozódtam, hiszen hatalmas akciókra bukkantam itt. És vitaminokra ugyebár mindenkinek szüksége van. Rendeltem én is párat, és nagyon megérte az árát mindegyik. Ilyen termék voltak például a Chela-mag B6 30 db-os kapszula, vagy a Szerves Cink 60 db-os tabletta és a Szerves D-3 vitamin 100 db-os tabletta.
Nagyon szeretem ezt a webshopot, kicsit olyan érzésem van, mikor itt böngészek, hogy hogy valaki foglalkozik az emberrel. Tudom, hogy ez vicces, de mégis kicsit így érzem, mert a „weblap egész atmoszférája” ezt sugallja. Hatalmas a webshop termékválasztéka, ráadásul nagyon jó áron lehet hozzájuk jutni. Csak ajánlani tudom mindenki másnak is.